“Vronszkij életét különösen szerencséssé tette, hogy volt egy minden kétséget kizáró szabálygyűjteménye arra vonatkozólag, mit szükséges és mit tilos tennie. Ez a gyűjtemény az esetek igen kis körét ölelte föl, de szabályai kétségbevonhatatlanok voltak […]. Ezek a szabályok félreérthetetlenül megszabták, hogy a hamiskártyást ki kell fizetni, a szabót azonban nem szükséges, hogy férfiaknak nem muszáj hazudni, nőknek azonban lehet, megcsalni senkit sem szabad, férjet azonban igen; hogy a sértést megbocsátani lehetetlen, sérteni azonban lehet stb.”
Gratulációim.
“Mindezek a szabályok lehettek oktalanok, rosszak, de kétség nem fért hozzájuk, s ha megtartotta őket, úgy érezte, nyugodt lehet, és magasan hordhatja a fejét. Csak az utóbbi időben, Annához való viszonya során támadt olyan érzése, hogy ez a törvénykönyv mégsem ölel föl minden esetet, s a jövőben olyan nehézségek és kétségek várnak rá, amelyekhez nincs vezérfonál.”
Haha.
ua.
“Aki a maga életkörülményeinek bonyolultságát apróra ismeri, önkéntelenül is azt képzeli, hogy bonyolultságuk, és a fáradtság, amibe kibonyolításuk kerül, az ő különös, véletlen helyzetéből fakadnak, és sehogy sem akarja elhinni, hogy egyéni viszonyaik másokat is ugyanilyen labirintussal vesznek körül.”
Tolsztoj: A. K.
mi a teatralitás?
amikor valami nem valami és nem is valami jele hanem valami jelének a jele
:D
A Britney koncert után, a quarton megjelent egy szörnyű lehúzós kritika, és akkor írtam egy elég hosszú szöveget, amiben a kritika fogalmára alapozva elmeséltem, hogy az nem kritika, ha odamegyek, és előre tudom, hogy minden mozzanatát le fogom húzni, legyen bármi is. Ilyen WB-i alapok is voltak a fogalmazásomban. És nem jelentették meg. :) Csak olyanokat jelentettek meg pozitív hozzászólásokban, mint: “szerintem nagyon jó volt”. :D Persze egy a kritika fogalmán alapuló kritika-megkritizálást már nem tennének fel. A végén még - ahogy Gaston mondja Belle-nek - elkezdenénk gondolkozni. :)
”Ám a megvetést mélyen helytelenítem. Zámbó Imre sokak nagy művésze volt. Milliók életre szóló élménye, s amint ő maga is tudta: helyettük és nekik énekelte el, amit maguk esetleg csak eldadoghattak volna. Tolmács volt tehát. S az üzenetet, amelyet közvetített, akkor is meg kell értenünk, ha saját kulturális normáinktól és formáinktól független, idegen módon halljuk meg. Az idegen világok megértése: önmagunk jobbá tételének első lépése lehet. S talán nem árt érdeklődést mutatni azok iránt, akiktől az Idő újra és újra megvonja a társadalmi szolidaritás ismert formáit, s akik végül mi magunk vagyunk. Mert nyomát nem látom annak, hogy az elit Magyarországa civilizáltabb lenne azoknál, akiknek jelenlétébol egyébként nem kér.”
ua.
“A civilizáció semmi egyéb, mint mértéktartás és felelősség - olyan pillanatokban, amelyekben épp a legkönnyebb a legalpáribbnak lenni.”
ua.
“A könynyűzenei világ nyilván azért sem tudott mit kezdeni Jimmyvel, mert valójában a Király sem találta a helyét azok között, akik pályája elején átnéztek rajta. Ha a Király koncertezett, nemigen voltak üres széksorok. Ez nyilván nyomasztotta a könnyűzenei veteránszövetséget, amely csak beláthatatlan médiahisztériával képes arra, hogy Jimmy sikereit akár csak megközelítse. A Diákszigetre el lehetett hívni Soltész Rezsot, Aradszky Lászlót, végül azt a szerencsétlen öregembert, Uhrin Benedeket, de Jimmyt nyilván nem. Tartok tőle, hogy ha elment volna, akkor nyomasztóan sikeresnek is bizonyulhatott volna, de tény, hogy nem sok keresnivalója volt az Új Kapitalizmus Woodstockján.”
György Péter: Zámbó Jimmy és kora
ki szedi össze váltott lovait?
“Összesen tizenhét tiszt vett részt e versenyben. A futamnak egy nagy, négyversztás, ellipszisforma pályán kellett a tribünök előtt lefolynia. Ezen a pályán kilenc akadály készült: a folyó, épp a tribün előtt egy nagy, kétarsinnyi, csupasz gát, egy száraz és egy vizes árok, ferde sánc, az ír padka (egyike a legnehezebb akadályoknak): egy rőzsével teletüzdelt sánc, mögötte pedig úgy, hogy a ló nem láthatta meg, egy árok (a ló vagy átvitte mind a két akadályt, vagy felbukott); aztán még két vizesárok, egy száraz, végül a tribünnel szemben a futam vége. A futamot azonban nem a pályáról indították, hanem vagy száz ölre oldalt tőle; ezen a darabon volt az első akadály is: a háromarsinnyi széles, megduzzasztott folyó, amelyen a lovasok vagy átugrottak, vagy átgázoltak, kinek hogy tetszett.
[…]
Az izgatott és nagyon ideges Frufru az első pillanatot elveszítette, néhány ló elébe került; de még nem érték el a folyót, s Vronszkij a szárba fekvő lovat minden erejéből türtőztetve, hármat könnyedén megelőzött, úghogy csak Mahotyin sárga Gladiátora maradt, farát egyenletesen és könnyedén mozgatva, épp Vronszkij előtt; legelől pedig a gyönyörű Diana, a sem élő, sem holt Kuzovlevvel a hátán.
Az első percben Vronszkij még nem volt ura sem a lovának, sem magának. Az első akadályig, a folyóig, lova mozgását sem tudta irányítani.
Gladiátor és Diana egyszerre érkeztek a folyóhoz; csaknem egy és ugyanabban a pillanatban emelkedtek fölé s szöktek át a másik oldalra; utánuk, repülve szinte, Frufru emelkedett észrevétlen a magasba; de ugyanabban a pillanatban, amikor Vronszkij a levegőben érezte magát, Kuzovlevet pillantotta meg, majdnem a lova lába előtt, amint Dianával a folyó túlsó partján majdnem fölbukfenceztek (Kuzovlev az ugrás után eleresztette a gyeplőt, s a lova vele együtt átbukott a fején.) A részleteket Vronszkij később tudta meg, most csak azt látta, hogy pont a lába elé, ahova Frufrunak ugrania kellett, Diana lába vagy feje kerül. De Frufru ugrás közben, eső macskaként, még egy lökést adott a lábával s hátával, s a lovat elkerülve továbbrohant.
“Ó te kedves!” - gondolta Vronszkij.
A folyón túl Vronszkij már teljesen hatalmába kerítette a lovát, s kezdte visszafogni, mert az volt a szándéka, hogy a nagy akadályt Mahotyin mögött veszi, s az azután következő, akadály nélküli kétszáz öl térségen próbálja megelőzni.
A nagy akadály épp a cári páholy előtt volt. Az uralkodó, az egész udvar, a néptömeg mindkettőjüket nézte - őt s a lóhosszal előtte járó Mahotyint, ahogy az “ördög” felé (így hívták a csupasz gátat) közeledtek. Vronszkij ott érezte magán a mindenfelől ráirányuló szemeket, de a lova fülén és nyakán kívül semmit sem látott, csak a szembefutó földet, s mindig ugyanabban a távolságban Gladiátor gyors ütemben járó farát és fehér lábait. Gladiátor a levegőbe emelkedett, nem verődött bele semmibe, s kurta farkát megcsóválván eltűnt Vronszkij szeme elől.
- Bravó! - mondta egy hang.
Ugyanebben a pillanatban, közvetlen a szeme előtt, a gát deszkái villantak föl. A ló a legkisebb mozgásváltozás nélkül emelkedett fölébük; a deszkák eltűntek, csak hátul koppant meg valami. Az előtte járó Gladiátor fölizgatta Frufrut, túl korán vette a gátat, s hátsó patáját beleverte. A futása azonban nem változott, s az arcába csapódó sárcsomóból Vronszkij azt látta, hogy ismét ugyanabban a távolságban van Gladiátortól. A fara, a kurta farok s a nem távolodó, gyorsan mozgó fehér lábak megint ott voltak előtte.
Ugyanabban a pillanatban, amikor Vronszkij azt gondolta, no, most kell Mahotyint megelőznie, Frufru már elértette, hogy mit gondolt; nem is kellett sarkantyúzni, jól belefeküdt, s épp az előnyösebbik oldalon, a kötél felől közeledni kezdett Gladiátorhoz. Mahotyin nem adott utat a kötélnél; Vronszkij még éppen csak gondolt rá, hogy kívül is előzhet, s Frufru máris lépést váltott, s arról kezdte kerülni. Az izzadságtól lassan feketedő válla Gladiátor farával került egy vonalba. Néhány másodpercig egy vonalban vágtattak. De a közeledő akadály előtt, nehogy a külső körön kelljen mennie, Vronszkij dolgozni kezdett a gyeplővel, s nagy sebesen, épp a sánc előtt lekörözte Mahotyint. Futólag látta is sárral befröcskölt arcát. Úgy rémlett neki, még mosolygott is. Vronszkij megkerülte Mahotyint, de ott érezte őt közvetlenül maga mögött, s továbbra is ott hallotta közvetlenül a hátában az egyenletes dobogást s gladiátor orrlikainak szaggatott, de friss lélegzetét.
A következő két akadályon, az árkon és a gáton, könnyen ment át, de Galdiátor vágtatását és szökését most még közelebb hallotta. Nekiengedte a lovát, s örömmel érezte, hogy könnyen gyorsít, s Gladiátor patadobogása megint az előbbi távolságból hallik.
Vronszkij vezette a futamot, ez volt, amit maga is akart, s amit Cord is ajánlott neki, s mostmár bizonyos volt győzelmében. Izgalma, öröme, gyengédsége Frufru iránt folyton erősödött. Hátra szeretett volna nézni, de nem merte megtenni; azon volt, hogy nyugodt maradjon, ne hajtsa túl a lovat; annyi tartalékot őrizzen meg benne, amennyi, úgy érezte, Gladiátorban is benne van még. Egy akadály volt már csak hátra, a legnehezebb, ha azon is a többiek előtt megy át, elsőnek fut be. Az ír padka elé ért. Frufruval együtt látta meg már messziről az akadályt, s mindkettőjüket, őt is, a lovat is pillanatnyilag kétség szállta meg. Észrevette a ló fülén a bizonytalanságot; fölemelte az ostort, de ugyanakkor már érezte is, hogy aggálya nem volt megokolt, a ló tudta, mit kell tennie. Fokozta az iramot, s szabályosan, pont úgy, ahogy Vronszkij kiszámította, a magasba emelkedett, s a földet elrúgva átadta magát a tehetetlenségi erőnek, amely messze túlvitte az árkon, majd erőlködés nélkül, ugyanabban az ütemben vágtatott tovább.
- Bravó Vronszkij! - hallatszott egy embercsoport hangja, az ezredtársaké, a barátaié, akik ennél az akadálynál álltak; Jasvin hangját, bár nem látta, lehetetlen volt föl nem ismernie.
“Én gyönyörűségem!” - mondta magában Frufrunak, miközben a mögötte történőkre figylet. “Átugrottak!” - gondolta, meghallva maga mögött Gladiátor ügetését. Már csak az utolsó kétarsinnyi vizesárok volt hátra. Vronszkij rá se hederített, s hogy messzi elsőnek érjen be, kör alakban kezdett a gyeplővel dolgozni, a ló fejét az ügetés ütemében emelve-eresztve. A ló, érezte, utolsó tartalékából fut, nemcsak a nyaka és lapockája volt nedves, a sörénye alatt, a fején, hegyes fülén is cseppekben vert ki az izzadság, s kurtán és zihálva lélegzett. Az erőtartaléka azonban, tudta, bőven elég a hátralevő kétszáz ölre. Csak mozgása különös lágyságáról, arról, hogy ő maga mennyivel közelebb van a földhöz, érezte, hogy mennyit gyorsított a lova. Az árkot úgy repülte át, mintha észre sem vette volna. Úgy repülte át, mint a madár; ugyanebben a pillanatban azonban Vronszkij iszonyodva érezte, hogy nem követte jól a ló mozgását, s maga sem tudta, hogyan, csúnya, megbocsáthatatlan mozdulatot tett; visszaereszkedett a nyergébe. A helyzet hirtelen megváltozott, s megértette, hogy valami rettenetes történt. Még nem is tudott számot adni magának, hogy mi, s a sárga csődör fehér lábai már ott villantak el mellette, s Mahotyin gyors vágátban hagyta el. Vronszkij egyik lába a földhöz ért, s a ló is erre a lábára esett. Alig bírta kiszabadítani alóla, s a ló máris az oldalára dőlt, nehezen hörgött, megpróbált föltápászkodni, s vékony, izzadt nyakát hasztalan erőltetve, lelőtt madárként vergődött a földön lábánál. Vronszkij ügyetlen mozdulata eltörte a hátgerincét. Ezt azonban csak sokkal később értette meg. Most csak azt látta, hogy Mahotyin gyorsan távolodik, ő meg támolyogva egyedül áll a sáros, mozdulatlan földön, Frufru nehezen zihálva ott fekszik előtte, a fejét feléje nyújtva, s ránéz gyönyörű szemével. Még mindig nem értette, hogy mi történt, s megránotta a ló gyeplőjét. Az, mint a hal, megint feldobta magát, elülső lábait a nyereg szárait recsegtetve kinyújtotta, de a farát nem bírta fölemelni; meglóbálta a fejét, és oldalt esett. Vronszkij szenvedélytől eltorzult arccal, sápadtan, reszkető állal állt ott, sarkával a ló hasába rúgott, s megint megránotta gyeplőjét. A ló azonban nem mozdult, orrát a földbe túrta, beszédes szemeivel nézett csak gazdájára.”
Anna Karenina
“Ezt a küzdelmet a pénzért vívják, ez az egyetlen komor aspektusa ennek a travesztiának, ahol nincs kecmec és niksz pardon. A rossz közérzettel, Orwell-lel, a szociálpszichológiával addig és annyiban kell és érdemes játszani, amíg pénzt hoz, minden más vonatkozás lényegtelen, illetve eltüntetendõ.”
ua.
“még Orwell szeme is fennakadt volna”
“A BB-szókapcsolat kiragadása kontextusából, az ellenõrzöttségre való rájátszás oka evidens: korunkban mindenkit és mindent ellenõriznek, az elektronikus kontroll olyan formái jelentek meg, amelyektõl Orwell szeme is fennakadt volna. Ez igaz. Ez a rossz közérzet (ez Freud volt, kérném tisztelettel és sajnálattal) a kultúrában bizony jogos: érdemes hát rájátszani.
Csakhogy a BB üzletet, divatot csinál a rossz közérzetbõl, a megfigyeltség torzulásaiból, konfliktusaiból, élményeibõl, oda-vissza interpretációkból, a hol a színpad, kint-e vagy bent, urak, asszonyságokból. Mindez kizárólag a nézettségi indexek miatt.”
György Péter: A média mulat
- jegyzetek
